Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A barackvirág illata

2014.01.01

 

evszakok2.jpg

 

- Ezaz! – mosolyogtam a fiatal lányra, aki ezt viszonozva adta tudtomra, hogy a szerződés megköttetett…

Már másnap beköltöztem. Exemnek köszönhetően kevés holmival kellett bajlódnom, így gyorsan távozhattam régi otthonomból… egyedül. -Hamarosan úgyis újra felépítek mindent, amit hátrahagytam! – bíztattam magam friss szingliként, erőltetett vidámsággal.

A panelrengeteg kis zugát, egy külvárosi bérház tágas szobájára cseréltem. Az első éjszaka álmatlanul telt, pedig megszámoltam a sarkokat, ahogy anyukám tanította egykor és izgalommal vártam a csodás jövőt ígérő álmot. Mindhiába.

Hajnalig viaskodtam gyötrő gondolataimmal. A vegyes érzelmű múlttal, az idegen jelennel és a bizonytalan jövővel.

Ahogy világosodott, azzal én is megvilágosodtam. Rájöttem a titokra… mégsem az otthagyott múltam hiányzik, hanem a zajos gettóhangulat, ahol az éjszaka mozgalmassága költözött be a hálószobámba és ringatott álomba.

Képes voltam figyelmen kívül hagyni a veszekedéseket, sikongatásokat, sírásokat, amit hozzám továbbítottak a papírfalak és a fékcsikorgásos, gázfröccsös utcazajokat, amit az ablak engedett be akadálytalanul. Szoknom kell még az éjszaka nyugalmát, amit az új élethelyzet hozott…

Mielőtt a gyenge fény belépett volna a szobába, a madarak hatalmas ricsajba kezdtek.  A rég nem hallott hangok az ablakhoz csaltak. Kinéztem, de csak a karnyújtásnyira álló hatalmas fa sötét ágait láttam, aztán, mint egy gyorsított felvétel, pillanatról-pillanatra változott a kép. A fa sziluettjéből kirajzolódott a dúsan virágos faág, majd színeit is megmutatva ámulatba ejtett. Évek óta nem láttam ilyen csodát. Évek óta nem láttam tavaszt. Eddig a kopár ágak, észrevétlenül, átmenet nélkül borultak lombba és köszöntött be a fullasztó városi nyár. Most látom a csábító virágzó ágakat, ahogy néhány vadméh előmerészkedik értük a hűvös reggel ellenére, és lelkemet simogatta a régen elfelejtett látvány. Beengedtem a tavasz illatát, átéltem mindazt, amit a nagyváros kitörölt az emlékezetemből. A természet ismét kézzelfoghatóvá vált. Odaláncolt a nyitott ablakhoz és órákra marasztalt…

 

Harangzúgás törte meg merengésem. A reggeli misére siettette a híveket. Furcsa mód, az utca még mindig kihalt volt. Ellenben a hétvégi lakótelep ekkorra már felébredt és sorra üresedtek meg a parkolók, átköltözve a bevásárlóközpontok mélygarázsaiba. Egy hete, még én sem tettem másként. Besoroltam. Bekebelezett a nagyváros és egyik fogaskerekévé lettem az évek során. Felvettem a tempót és hagytam sodortatni magam az árral…

 

„Már nem kell rohannom semmiért, és nem kell megfelelnem senkinek.”- nyugtáztam és felöltve legszebb ruhámat, elindultam az átütő barackvirág-illatos tavaszban a templom felé, mint egykor vidéken, gyerekként nagymamámmal…

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.