Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Filmszakadás

2013.12.23

 

evszakok2.jpg

 

Későn jöttem el Tőle. Nem értem miért maradtam…

A kulcs nem nyitotta az ajtót, a zárban felejtette tökéletes mását. Izgatottan, hosszú ideig sürgettem a csengőt, hogy mihamarabb a kar-jaiba vethessem magam. Az ajtó lassan nyílt. Türelmetlenül nyújtottam be a gyorséttermi zacskót azzal, hogy „Összeütöttem egy kis vacsorát!”, majd vidáman a nyakába ugrottam és siettem a konyha felé, hogy valami hangulatot teremtsek a fejedelminek nem mondható étek köré.

- Látom nem bírtál megvárni, – csacsogtam tovább a mosatlan edények láttán – de remélem még hagytál egy kis helyet ennek is!

Nem vettem észre. Vak voltam, vagy csak annyira bíztam… de tény, ekkor még nem beszéltek hozzám a jelek… a kulcs a zárban, a viszonzatlan ölelés, a szokatlan némaság és a magányos étkezés.

A kicsicsázott asztalon nevetséges látványt nyújtottak a lapos hamburgerek és a papírpoharak. Gyorsan megoldottam mindezt. Az italokat áttöltöttem, a szendvicsek köré pedig hatalmas ketchupszívet mintáztam.

- Kész a vacsi! – kiabáltam a szoba felé fordulva. Meglepve láttam, hogy az ajtónak támaszkodva nézte végig az egészet. Arca kifejezéstelensége megzavart. Azonnal hozzáléptem és próbáltam mosolyt varázsolni rá… de a játékosság sem segített.

- Mondd, mi a baj Kedves? – kérdeztem félve, rosszat sejtve.

- Szakítsunk – válaszolta szenvtelen hangon. Szeme közömbös volt és nem nézett rám. Értetlenül az arcát fürkésztem. Semmi jelét nem láttam fájdalomnak vagy zavarnak. Csend ült körénk. Rajtam döbbentség tükröződött. Szavaim, valahol félúton elvesztek. Próbáltam átélni a szó jelentését... A gyilkos szó, még szíven sem ütött. Még soha senki nem mondta ezt nekem. Furcsa volt a másik oldalon állni és úgy hallani mindezt. El sem hittem addig, amíg sarkon nem fordult és magamra nem hagyott. Leültem az asztalhoz, megpróbáltam összeszedni magam. A szobából, harsogó reklám magasztalta éppen a legújabb mosószert. Egy ideig vártam, hátha tréfa mindez és széles mosollyal arcán kémlel az ajtó takarásából… Ezért színpadiasan felálltam, lassan felvettem ledobott ballonkabátomat és látványosan becsaptam magam mögött az ajtót. Az eső eleredt, ernyő nélkül futottam a kihalt utcán. Fülemben hallottam a zenét, ami a várva várt happy end elengedhetetlen kelléke és vágytam rá, hogy utánam szaladjon, mint a filmekben szokás…

 

 Megálltam. Vártam. Hiába. Helyette átölelt a hideg őszi szél és álmaimat elmosta az eső… majd átfázottan betértem a legközelebbi bárba.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.