Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hajnalig volt időm (1-2)

2014.06.23

 

Hajnalig volt időm (1)

 

Az ég feketéje már világosodott, de a Nap még jóval a horizont alatt járt. Gyenge lámpák fényei próbálták bevilágítani a sötét utcát, csak cipőm kopogása zavarta meg a korán ébredő madarak csodás énekét. A Bory-vár mellett haladtam el. Eddig csak nappal csodáltam meg a remekművet. Most sejtelmesen magasodott előttem, mint valami mesebeli helyszín. Olyan valótlan volt. Amúgy is romantikát sugároz magából. Nem véletlen, hogy az esküvői fotók nélkülözhetetlen díszlete.

Megálltam. A látvány még boldogabbá tett. A csodás éjszaka után, szebben nem is záródhatna az elmúlt napom - gondoltam. Láttán királylánynak éreztem magam, kinek vágya teljesült és végre megmentette az idegen herceg. A valóság viszont sokkal prózaibb volt…

 

Minden giccses sallangtól mentes, szexcentrikus éjszakán voltam túl. Az egyetlen romantikus pillanat, az első lassú érintés volt. A herceget is egy régi ismerős pótolta. Ennek ellenére szép órákat hagytam magam mögött. Szégyenérzet nélkül távoztam a tőlem szokatlan helyzetből.

Eddig azon az elven voltam, hogy nem létezik véletlen együttlét. Az éjszaka megcáfolta mindezt… tényleg a helyzet hozta.

Férjem éjszakai ügyeletbe kényszerült és hétvége lévén, nem volt kedvem magányosan tölteni a hosszúra nyújtható estét. A barátokkal egy kisebb kerti partyt rögtönöztünk, ahol több alkohol került a szervezetünkbe, mint étel. Lerészegedés nem volt, de a gátlásokat sikeresen feloldotta. A vendégek idővel haza szállingóztak. Engem senki sem várt otthon, így végig maradtam. Párom facér barátjával, utolsóként távoztunk. A taxi először felé kanyarodott. A vidám hangulat és győzködés, engem is kiszállásra késztetett. A legénylakás hűen tükrözte lakója független életét. A hűtőszekrény tartalma is az egyéjszakás kalandok nélkülözhetetlen kellékeivel volt tele. Elővett egy pezsgőt. Mellette tejszínhab pihent. Mosolyogva adta tudtomra, hogy ezt nem a reggeli kávé mellé szánja. A humort értve, csak annyit feleltem:

- Nem is maradok addig.

A szobában, csillár hiányában csak hangulatfokozó fényeket tudott teremteni. A földön félreérthetetlenül, hanyagul hevertek a párnák. A falakon tükrök, a szőnyegen plazma TV és hangfalak. Bútornak nyomát sem láttam.

- Ez a nappalim – mondta.

- Képzelem milyen lehet a hálószobád… - nevettem.

- Ha gondolod, oda is mehetünk! – kacérkodott. Szeme vonzó csillogását ugyan észrevettem, de nem volt különösebb hatással rám.

- Nem akarok több meglepetést mára – ütöttem el nevetve a dolgot.

Leheveredtünk. A pezsgő hatni kezdett, a zene ritmusa magával ragadt. Az egyértelmű utalásokat, kétértelmű poénokkal zártam le. Tetszett, hogy nőnek tart és nem egy régi barátnak, de nem állt szándékomban tovább lépni ennél. Magam sem tudom hogyan tette, de legyőzött a rutinjával…

 

Az elképesztő órák emlékei bizsergettek. Minden részletét próbáltam felidézni. Közben világosodott, a vár sziluettje helyett már a finom részletek is kivehetőek voltak. A távolból busz hangját hallottam és futásnak eredtem, hogy elérjem az első járatot. A pillantások, amik rám szegeződtek felszálláskor, észhez térítettek. Mintha belém látnának és tudnák titkom minden mozzanatát. Lekucorodtam a hátsó ülésre, éreztem tettem súlyát, már féltem a következményektől. Otthon, sírással küszködve szedtem rendbe magam, hogy friss hatást keltve próbáljam fogadni a munkából hazatérő páromat. Egy valódi nappali kanapéján ülve, karikagyűrűmet forgatva ujjamon töprengtem, hogy hogyan tovább…

 

Hajnalig volt időm (2)

 

Az éjszakát muszáj volt szabaddá tennie. Napok óta várta a lány hívását. Délelőtt megcsörrent végre telefonja és meghallotta puha hívó hangját... megborzongott. Boldogság öntötte el. Szabaddá kell tennie estéjét...

Rutinos volt a hazudozásban, így azonnal cselekedett. A szokásos munkahelyi ügyeletre hivatkozva rögtön felhívta feleségét, ahol dühöngve adta elő, hogy ismét ő a balek. Ezt együtt érzőn mindig bevette az asszony és sosem zaklatta munkahelyén, így a lehető legjobb alibit tudta magáénak.

Délután hazaérve, étkezés közben, Oscar-díjas alakítással nyomatékosította, hogy mennyire elege van ebből, mert mint gyermektelen házast, mindig őt szedik elő, amikor lebetegedik valaki. Felesége, nyugtatni próbálta, hozzábújt, de ő ingerlékenyen rázta le magáról. Visszavonult a fürdőszobába és belemerült a kádba, hogy látszólagos feszültségét levezesse. Illatosan, frissen borotváltan került elő. Komótosan felöltözködött, majd a konyhában mosogató feleségéhez ment egy búcsúcsókért.

-Még van egy kis időd, beszélgessünk – nézett rá felesége, miközben elzárta a csapot.

-Most? – csattant ki magából – Neked is jókor jut eszedbe…

-Tudom mi bánt, és gondolkodtam rajta – jött az azonnali válasz, majd kisebb hatásszünet után folytatta – Én is szeretném, ha gyermekünk lenne.

A férfi, a döbbenettől szóhoz sem jutott. Sosem gondolta komolyan a dolgot, csak akkor hozakodott elő vele, amikor lelkiismereti problémát akart okozni párjának, aki mint munkamániás karrierista, összeegyeztethetetlennek tartotta egyelőre mindezt.

Ilyen, amikor a fagyi visszanyal – gondolta, de rémületében csak ennyit mondott halkan: - Nem azért mondtam, Kedves! Nem szemrehányásként hoztam fel. Van még időnk rá, nem kívánhatom, hogy emiatt szülessen meg. Majd, ha rendeződtünk, akkor szabad a pálya. – mosolygott kényszeredetten a nőre.

Összeölelkeztek, suttogó szeretlek szavak hagyták el szájukat és csókok közepette araszoltak a kijárat felé.

A kocsiban tért csak magához. Éppen elindult, amikor csörgött mobilja, ahol párja engedélyt kért, hogy elmehessen nélküle a közös barátaiknál tartott kerti partyra. Egy kedves „érezd jól magaddal” már le is tette a telefont.

 

Megérkezett az öreghegyi panzióba, ami a titkos találkák kedvelt helye. A parkolóban állt már a lány autója. Elfelejtve kellemetlenségeit, széles mosollyal sietett az épületbe. A szőkeség, mint mindig, ma is gyönyörű volt. Törékeny alkatát, alig takarta vagyont érő holmija. Kivették szokásos szobájukat és vacsorázni mentek. Izgatott volt, mert legutóbbi csodás együttlétük után, egy ékszerboltba ment, hogy legközelebb, valami elképesztő remekművel lepje meg kedvesét. Zsebét égette a piciny doboz, csak a kellő alkalomra várt, hogy átadja. Az étteremben még nem jött el ennek az ideje, pedig minden idegszálával arra koncentrált, hogy mikor csúsztassa át az asztalon.

A szobába érve, finoman vetkőztették egymást. Puha csókok és lágy ölelésekkel telt el az éjszaka. Órákon át, csak a forró leheletek hagyták el szájukat…

Már pirkadt, amikor magukhoz tértek. A lány zuhanyzását kihasználva, a férfi megigazította az ágyat és a dobozkát gondosan elhelyezte az éjjeliszekrényen a nő táskája mellé. Az utolsó lehetősége, hogy átadja Neki. Hátrált, alaposan megvizsgálta az összképet, és elégedetten nyugtázta magában, hogy bármennyire is kicsi az értékes doboz, a szem azonnal észreveszi. Izgatottan várta a kilépő nőt, aki törölközőbe csavartan is lenyűgöző volt. Arcát fürkészte, élvezni akarta az örömöt, amikor rátalál. Számítása bejött. Már a csomagolás láttán a nyakába borult önfeledt sikollyal. Kinyitás után szeme csillogott az ékszer láttán és azonnal a férfira ugrott. Az ágyra estek. A törölközőt elengedve magától, szerelmes szavakat suttogott felé…

 

A kocsiban még az elválás gyötrelme szaggatta szívét. Nem engedheti el a nőt többé. A Bory-vár mellett elhajtva lassított, szívét melengette a látvány, ahogy a felkelő Nap sugarai színezik. Döntenie kell. Választás elé került. A kaland komollyá fordult…

A lakásba érve, feleségét a nappaliban találta, aki szomorúan forgatta karikagyűrűjét az ujján. Nem köszönt, csendben lépett a szobába. Összenéztek. Mindkét szempár, fájdalomtól volt terhes.

Tudja, – gondolta magában a férfi – a nők mindent megéreznek. Nem volt veszteni valója, nagy levegőt vett, hogy nekilásson alaposan megfogalmazott vallomásának…

 

 

(The End)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.