Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Könyvjelző

2013.12.25

 

1477835_371937112950399_2143115339_n.jpg

 

Két nap és Karácsony. A belváros Advent fényei és a vásári illatok összehozták az utolsó baráti találkozásokat, mielőtt bezárkóznának három napra az otthon melegébe. A latyakos utcák és a hideg sem volt akadály. Az ünnepi forgatagban már senki sem rohant. Nem maradt más dolguk, mint a város feldíszített fenyőfája körül vidáman iszogatni a forró puncsot. Karácsonyi dallamok tették meghittebbé a találkozásokat.Néhányan őrült tempóban vágtak át a tömegen, hogy az utolsó pillanatban beszerezzék hívatlan rokonaiknak az ajándékot, akik kierőszakolták az év végi vendégeskedést. A díszbe öltözött könyvesbolt kirakata mentsvárként csalogatta őket. Egy könyv, remek ötlet szorult helyzetekben is…

 

 

Egy lány hosszasan bámulta a kirakatot, ahol a könyvek helyett a gyermekkori ünnepeket idéző karácsonyfát csodálta, ami mentes volt minden trendi dologtól. Melengette szívét a látvány. Vágyott vissza abba a korba… a szülői házba… a nagy családba, ahol az ajándékozást még megelőzte az együtt elénekelt Csendes éj… és izgatottan tépték a csomagolópapírt… és csillogó szemekkel, széles mosollyal tudtak örülni… és éjfélig játszhattak, majd elindultak mindannyian a templomba. Nővérével, arcukat a fekete ég felé tartva, kacagva hagyták, hogy essenek rájuk Holle anyó dunyhájának hatalmas pelyhei… és a mise után, már a szülőkbe csimpaszkodva, fáradtan vonszolódtak haza… a szeretettel teli meleg otthonba. Akkor még azt hitte, ez örökké így marad…

 

 

Könny szökött szemébe. Az ünnepnapokon, ma már csak gyertyák égnek a szeretteiért. Azokért, akik eltávoztak az eltelt évtizedek alatt. A dalok már lemezről szólnak, és csak díszszatyor rejti az ajándékokat is. A vacsora után az unalmas TV műsor alatt, alvás közben éri az éjfél… mindez egy olyan férfi mellett, akit talán sosem szeretett. Aki jó időben jót mondott és elhitette, hogy ő a jövő… a család… az igazi társ. Ehelyett a barátokkal élte mindennapjait. A horgászat, a vitorlázás és az éjszakákba nyúló „csakúgy” sörözés… ezzel tette lassan őt boldogtalanná. Élettárs helyett lakótársat kapott…

 

 

Belépett a boltba. Fájó érzéseit hátrahagyta, ahogy a szokásos elbűvölő mosoly fogadta, amit azonnal viszonozni volt kénytelen. A fiú kellemes színfolt volt a könyvek között. Általa vonzóbbá lett a hely a lány számára. Szeretett ide járni. Ilyenkor megszűnt a külvilág, varázslatos érzés ölelte át és hagyta, hogy ringassa. A frissen nyomtatott papír illata, amikor kinyitott egy-egy könyvet, elfeledtetett mindent. Viszont ezen a napon, csak az ajándékozás szándéka vezette ide, hogy párját egy újabb kötettel is meglepje. Izgatottan forgatta a könyveket kezében, hogy megtalálja az igazit, majd lelassult mozdulatai jelezték, gondolataiba mélyedt… „Miért veszek neki könyveket? Sosem olvas. Ugyanaz a könyv porosodik kinyitva az éjjeliszekrényen, mint megismerkedésünkkor.” – A felismeréstől széles mosolyát a kezébe temette. „Én pedig kitartóan vásárolgatok neki. Ő meg úgy tesz, mintha örülne. Még nyomatékosítja is, hogy mennyire eltaláltam az ízlését.” – Teste már hullámzott a visszafojtott nevetéstől. „Az egész csak színjáték, beetetés. Csak igazolás, hogy mennyire összeillünk” – ébredt rá a könyörtelen valóságra. „Egyáltalán van valami közös bennünk?” – tette vissza a legújabb bestsellert és a Kurt Vonnegut után nyúlt. „De humora sincs. Csak olyan kocsmaszintű” – húzta vissza kezét a Bajnokok reggelijétől. „Főzni viszont szeret!” – villant át agyán a mentő ötlet és a szakácskönyvek rengetegébe vetette magát. „Talán ennek tényleg örülni fog” –, markolta meg az egyik vaskos keményfedeleset. Már a pénztár felé vette volna az irányt, de a megszokás még marasztalta... 

 

 

 Miután eleget tett a könyvek utáni kíváncsiságának, a pulthoz lépett. Fizetett és halvány mosollyal elköszönt a gyönyörű szempártól. „Micsoda szemek” – lepődött meg újra és újra minden találkozáskor az évek alatt.

 

 

Vidáman és feltöltődve hagyta el a boltot. Már nem látta annyira sötétnek helyzetét, mint érkezésekor, pedig semmi sem változott az elmúlt órában. Kilépve megállt és a csillogó pihéket csodálta, a fekete égbolt felé fordítva fejét. Kesztyűjére parányi hókristályok szállingóztak és néhány másodpercig hagyták, hogy gyönyörködjön bennük a lány. Mind más-más formában simogatta a szemet. Egy érintés rázta fel merengéséből. A fiú volt, kezében egy jegyzetlappal.

 

 

- Hamarosan zárunk. Szeretném, ha felhívnál – mondta, amivel a lány legtitkosabb álmát tette valósággá. Pár percig válaszra várt, mindhiába. – Hívj fel! – súgta a lány felé, majd visszafutott a könyvei közé.

 

 

Feldobódottan indult hazafelé kezében a cetlivel, amire még rápillantani sem mert. A fiú szavai visszhangoztak benne, és a vágyakozó szempárt idézte maga elé. Vonzódott hozzá, boldoggá tette a gondolat…

 

 

Már az ajtóban állt, amikor visszarázódott a valóságba. Meglepődött. A konyhából illatfelhő áradt felé. „Itthon van. Mi történhetett?”  Párja átszellemülten kóstolgatta legújabb kreálmányát.– Hívtalak. Hol jártál? – szegezte a kérdést a lánynak, de választ nem várva folytatta. – Kész a vacsora.

A lány, már a mobiljáért nyúlt, hogy megnézze a nem fogadott hívásait. Ekkor vette észre a szorongatott papírdarabkát. Gyorsan tenyerébe gyűrte.

- Nem hallottam meg. A városban már elkezdődött a Karácsony.

- Bemehetnénk vacsora után egy forralt borra – javasolta tőle szokatlan figyelmességgel párja.

 

 

A lány értetlenül állt a hallottaktól. „Program velem?” Talán megérzett valamit.” Feszülten fürkészte arcát, de nyomát sem látta a gyanúnak. „Lehet, hogy eddig nem is a haverokkal lógott. Megcsalt és most hagyta el a nője?” – őrlődött magában, majd feladva a megoldhatatlan rejtélyt és gyanakvását, egy utolsó esélyt adva a reménytelennek, a szemetesbe hajította a boldog perceket hozó papírgalacsint.

 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.