Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


The End

2014.06.08

 

 

Ne nézz ily’ mélyen a szemembe…

így csak a vágy jut az eszembe.

Komoly dologról esne szó,

mégis karjaidban lenne jó,

mikor dús puha szád megfeszül

és csókod újabb csókokat szül,

mikor heves, forró lehelet éri el

bőrömet, és kezed testem méri fel,

akkor az idő végleg megáll,

szaggatott lélegzetem eláll,

kifulladásig tartó küzdelemben,

a lelassuló édes lendületben

a szájat elhagyó éles sikoly helyett,

szerelmes szavakat suttogok Neked,

majd csendben fejem menedéket keres

rajtad, feledve minden bajt… csak szeress!

 

 

Majd évek telnek el így hangtalan,

a szív már nem verdes, boldogtalan,

és az örömittas émelyítően édes szavak,

minek fülemben nyoma sem marad,

mert talán soha nem is volt ilyen,

csak érezni akartam, hogy milyen

valakihez végre igazán tartozni,

csak szeretni, nem pedig harcolni.

 

Alattomos néma napok osontak el a poros

úton mellettem, éveim száma már koros,

gyermeki lelkem hagytam elillanni,

mert Neked akartam megmaradni.

Megszoktam titokzatos szótlanságod,

szokatlan konfliktust lezáró megoldásod,

de szemed csillogása már nem elég nekem.

Amit adni tudtál az a vágy, nem a szerelem.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.